Aki szeret, az felelős
A szeretet helyes meghatározásának nagy jelentősége van. Ha nem hinném, hogy ezt pusztán megkísérelni is értéket képvisel, nem is próbálkoznék a meghatározással, de tisztában vagyok vele, hogy a kísérlet, bármennyire értékes, bizonyos értelemben sohasem lehet teljesen kielégítő. (1)
Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul, és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet. Ha bármely más tevékenységgel ez volna a helyzet, az emberek mohón igyekeznének kideríteni a kudarc okait és megtanulni, hogyan csinálhatnák jobban - vagy felhagynának vele. Mivel ez utóbbi a szeretet esetében lehetetlen, a kudarcon alighanem csakis úgy lehet felülkerekedni, ha megvizsgáljuk az okait, és elkezdjük tanulmányozni a szeretet jelentését. (2)
A sikeres és mély terápia lényegi összetevője a szeretet. Figyelemre méltó, sőt, hihetetlen, hogy a pszichoterápia tengernyi szakirodalma mennyire figyelmen kívül hagyja a szeretet kérdését. Még a témát leginkább megközelítő nyugati szakcikkek is csak odáig jutnak el a sikeres és sikertelen terápia közötti különbséget elemezve, hogy megemlítik a “melegséget” és az “empátiát”.
Alapjában véve mintha zavarba jönnének a szeretet hallatára. Ennek több oka is van. Az egyik a valódi szeretet és a romantikus szerelem összekeveredése, amely - más hasonló fogalomzavarokkal egyetemben - annyira jellemzők kultúránkra. A másik ok az, hogy elfogultak vagyunk mindazzal szemben, ami racionális, megfogható és megmérhető, ami a tudományos orvoslás. A nyugati pszichiátria az orvostudományokból fejlődött ki. Mivel pedig a szeretet nem racionális, nem megfogható és nem megmérhető, a tudományos analízisnek rossz alanya.
A szeretetet a következőképpen határozom meg: a szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében.
Az önfegyelem: az ember lelki fejlődésének módja. De mi rejlik az önfegyelem mögött? Mi biztosítja az indítékot és az energiát? Ez az erő a szeretet.
Sokan rendkívül zavaros elképzelésekkel rendelkeznek a szeretet természetéről. Szükséges tudatában lenni annak, hogy nem minden szeretet, ami annak látszik. A kettő között mutatkozó egyik leglényegesebb különbség: a “szerető” személy célja.
A szeretethez erőfeszítés kell. A szeretet akaratlagos jelenség - szándék és tett is.
A valódi szeretet módosítja az én határait, kiterjeszti azokat. Amikor az én határait a szeretet révén kiterjesztjük, mintegy a szeretett lény felé nyúlunk, mert lelki fejlődését a sajátunkkal együtt szívünkön viseljük.
A valódi szeretet célja mindig a lelki fejlődés. A “hamis szeretet” célja mindig valamilyen önzés.
A szeretet nem érzelem. A valódi szeretet akaratlagos, nem emocionális. Aki valóban szeret, azért teszi, mert így döntött, függetlenül attól, hogy a szeretet érzelme megvan-e épp benne. Sokféle önámításra ad lehetőséget, ha a szeretetet összekeverjük a szeretet érzésével.
Aki valóban szeret, az fegyelmezett is, és a valóban szeretettel teli kapcsolat fegyelmezett kapcsolat. Ha valóban szeretek valakit, akkor úgy irányítom viselkedésemet, hogy előmozdítsam lelki fejlődését. A szabadjára engedett érzelem önmagában egyáltalán nem mélyebb a fegyelmezett érzelemnél. Éppen ellenkezőleg. A szeretet ilyen formában munka, illetve a bátorság egyik formája. (1)
Szeretet csak akkor lehetséges, ha két ember a léte középpontjából közlekedik egymással, ennélfogva ha mindegyik a léte középpontjából éli meg önmagát. Csak ebben a „centrális létezésben” van emberi valóság, csak itt van elevenség, csak itt van meg a szeretet alapja. Automaták nem tudnak szeretni; „csereberélik a személyiségkészletüket”, remélve, hogy jó vásárt csinálnak.
Az ember azt szereti, amiért fárad. És azért fárad, amit szeret. A gondoskodás és a törődés maga után vonja a szeretet egy másik aspektusát: a felelősséget. A felelősségen manapság gyakran a kötelességet értik, olyasmit, ami kívülről van előírva az embernek. De valódi értelemben a felelősség teljességgel önkéntes cselekvés. Aki szeret, az felelős.
A felelősség azonban könnyen uralkodássá és birtoklássá fajulhat, ha oka nem a szeretet harmadik összetevője: a tisztelet. A tisztelet nem félelem és nem bámulat. Tiszteletben tartani annyi, mint azt akarni, hogy a másik ember aszerint fejlődjön és bontakozzon ki, amilyen.
Tisztelni csak azt tudjuk, amit ismerünk. Az ismeret tartalmatlan, ha nem a törődés idézi elő. Az az ismeret, amely a szeretethez tartozik nem áll meg a felszínen, hanem a lényegig hatol. (2)
Ha a jó pszichoterápia szeretettel teli, akkor vajon a szeretetnek is pszichoterapeutikusnak kell lennie? Minden, valóban szeretettel teli kapcsolat kölcsönös pszichoterápia. Aki kezdetben napi hat órában képes a szeretetre, elégedjen meg ennyivel, már ez is jóval több, mint az átlag. Az út hosszú, s idő kell hozzá, hogy a szeretet képessége növekedjék. (1)
(1) M. Scott Peck: A járatlan út
(2) Erich Fromm: A szeretet művészete