Nem is olyan régen a levonult vizek még halálos fenyegetést jelentő hullámok voltak. Kezdetben csak részigazságok vannak, amelyeket pillanatnyi erőviszonyok követnek, a végére pedig csak ketten maradunk. Sok minden vész oda az út során. Ezeknek egy részétől kifejezetten jóleső érzés megszabadulni, de van köztük olyan is, amit az ember magától soha nem adna oda. A hullámok viszont nem kérdeznek. Ezért mostantól valahogy úgy kell fennmaradnunk a vizen, hogy arra próbálunk támaszkodni, ami megmaradt.